Google bejegyzései
Google2007. február 6.
Linkfelhő
Megmozdulot a linkfelhő blogom PageRank-je, erre vártam már mióta és ami a legszebb az egészben, hogy a PageRank egyből hármas szintű lett, ami szerintem nagyon jónak számít, ahhoz képest, hogy mennyi energiát fektettem a dologba.
Ezzel viszont újra bekerültem a top 30 linkfelhő versenyző közé, jelenleg a 22. helyen állok. Korábban szintén írtam arról, amikor bekerültem a linkfelhő top 30-ba. Akkor is boldog voltam. Viszont most válzotott a helyzet az első 10 között, az eddig vezető személyek, hátrébb szorultak. Valamint az is érzékelhető volt, mennyire megnőtt a linkfelhő versenyzők száma januárban, hirtelen a linkfelhő blogom lejjebb került és utána láttam, hogy egyes helyezettek 30 szinteket estek vissza. Gondolom ekkor kerültek be a Google-be, majd rövidesen elvesztették erejüket és lezuhantak.
Az én linkfelhő blogom ezt a zuhanást majdnem 10 nap alatt érte el decemberben. Én is fent voltam, aztán leestem. Most meg megint kapaszkodok. De ha a verseny lezárása előtt valaki, bedom egy tuti linkfelhő oldalt az élbe az utolsó pillanatban, nos az ciki volna. Az ellen nem sokat lehetne tenni és az illető csak mázlival nyerne, és pár nap múlva pedig vissza esne. Ezt vajon hogyan fogja értékelni a zsűri? Egy dolog a helyezés és egy dolog a weblap életkora és életútja.
2007. január 26.
Népszerű kereső kifejezések
A Google weboldalán megtekinthető a kereső szavak toplistája, hónapokra illetve hetekrelebontva. Havi bontásban jelenleg a novemberi adatokhoz férhetünk hozzá és ezeket régiók szerint nézhetjük meg. A magyar kereső találatok érdekes eredményt mutatnak. A linkfelhő verseny pont ebben a hónapban indult, ám ez még nem került fel a toplistára, helyette a másik SEO verseny kulcsszava, a pillangószív a nyerő, ami a 12. helyen található. Az első helyeken az ünnepek közeledtével nem meglepő, hogy a "Karácsony" szerepelt, de hogy a Csacska angyal ilyen népszerű legyen? A tizedik helyezett is megfogott, Hello Kitty. Miért pont Hello Kitty? Miért nem valami más japán dolog? Egyébként a kifejezések egy része most nagyon trendi, az ifjúsági magazinok hónapról hónapra veszik elő ezeket a témákat (Pl.: Paris Hilton, Tokio Hotel stb.).
Jó lesz összehasonlítani ezeket az adatokat majd a megjelenő adatokkal, remélem érdekes erdeményt fogok kapni, a dolgozatom szempontjából. Vajon a linkfelhő is bekerül majd a top 15-be? Vagy kell még neki néhány hónap? Az is lehet, hogy vége lesz már a linkfelhő versenynek, mire bejut a toplistába.
Egyébként jó ötlet volt kitalálni a linkfelhő versenyt, és mondhatni pont a legjobbkor jött. Tegnap olvastam két blogbejegyzést, az egyik a meta tag-ekről szólt, a másik meg egy weblapot elemzett keresőoptimalizálási szempontból. Soket lehet tanulni egy ilyen verseny alatt, hajrá linkfelhő!
